6. Otthon minden rendben
Kedves fiatalok,
„Úgy gondolom, hogy a világon nincsenek lelkek, akik szívből, gyengédebben és, hogy őszinte legyek, szeretetteljesebben szeretnek, mint én, mert Isten így alkotta meg a szívemet.” Gyermekkorom óta az volt az első mondat, ami a számon kijött: „Anyukám és Isten nagyon szeretnek engem.”
Kiskoromtól kezdve emberek között voltam. Apám úgy döntött, hogy nem a kastélyunkban fogok tanulni, hanem egy nyilvános iskolában, ahol más diákokkal és tanárokkal találkozhatok, eltávolodva attól a „szeretetteljes buboréktól”, ami a kastélyban kialakult.
Miután visszatértem párizsi és padovai tanulmányaimról, biztos voltam abban, hogy pap szeretnék lenni, de apám nem ezen a véleményen volt. Anélkül, hogy tudtam volna róla, egy teljes jogi könyvtárat, szenátori pozíciót és egy nemesi menyasszonyt készített elő számomra. Nem volt könnyű meggyőzni őt, hogy más utat válasszak. Nyugodtan vázoltam fel neki a szándékaimat: „Apám, életem utolsó leheletéig szolgállak titeket, megígérem, hogy minden erőmmel szolgálom a testvéreimet is. Azt mondjátok, gondoljam át, de már gyermekkoromtól pap szeretnék lenni.” Apám, annak ellenére, hogy „nagyon szilárd jellem” volt, sírt. Anyám finoman közbelépett. Csend lett. Az új valóság Isten csendes szava alatt formálódott. Apám végül azt mondta: „Fiam, tedd Istenben és Istenért azt, amit Ő sugall neked. Az én részemről áldásomat adom rád.” Aztán hirtelen elvonult a dolgozószobájába.
Apám életének végén megadatott nekem az a kegyelem, hogy összefoglaljam az őszinte szeretetét, ami annyira különlegessé tette számomra: az egyenessége, az elkötelezettsége a fontos feladatok iránt, a felelősségvállalása az én irányításomban és a belém vetett bizalma mind azt mutatta, hogy ő egy nemes szívű ember, aki bár kemény életet élt, nagy szívvel rendelkezett. Idővel élénk temperamentuma is megszelídült, és megtanulta, hogy még az ellentmondásokat is elfogadja: ebben anyám hosszú távú befolyása döntő szerepet játszott.
Apám és anyám valóban két különböző, de egymást kiegészítő arcát mutatták meg Isten kegyelmének és jóságának.
Talán ti is, mint én, elgondolkodtatok már azon, hogyan élhetitek meg azt a nehézséget, hogy az a hivatás, amit felfedeztek magatokban, eltér attól, amit mások elvárnának tőletek. Egyszerű, mégis erőteljes utat javasoltam a legközönségesebb embereknek ugyanúgy, mint a francia királynak és királynénak: egyik oldalról „semmi se zavarjon”, „ne kérj és ne utasíts vissza semmit”; a másik oldalról pedig az élet, a döntéseinkkel együtt, csak akkor nyer értelmet, ha azt tesszük, ami Istennek tetszik. Csak ebből születik meg az a „tökéletes boldogság”, amely minden szentet, Isten embereiet tegnap és ma összeköt.
