4. Hol van a szíved?
Kedves fiatalok,
írtatok nekem, és a megkülönböztetésről kérdeztetek, ami, emlékeztetlek titeket, azt jelenti, hogy figyelmesek vagyunk Isten hangjára, amely a szívünk legmélyén szól. Ahogy Jézus mondja: „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Más szavakkal, ki vagyok én, és ki az, aki számára kész vagyok átatni a szívemet? Az út a szívünk legbensőbb zugába nem mindig könnyű, mivel Isten suttogása mellett más erős hangok és zajok is versengenek a figyelmünkért. Ezek a hangok megjelenhetnek a gondolatainkban, érzéseinkben és vágyainkban. Vajon azt jelenti ez, hogy figyelmen kívül kell hagynunk őket, hogy meghalljuk Isten hangját? Én éppen ellenkezőleg mondanám: meg kell tanulnunk megkülönböztetni ezeket a hangokat.
Meg kell vizsgálnunk gondolatainkat, érzéseinket és vágyainkat, hogy megértsük, mi tartozik azok közé, amelyeket kísértéseknek ismerünk fel, és mi azok közé, amelyek inspirációk, és Istenhez vezetnek. Isten éppen ezeken az inspirációkon keresztül közvetít vágyakat a szívünkben.
Ahogyan azt az írásaimból tudjátok, nagy csodálója vagyok Szent Pálnak. Kövessük az ő tanácsait és útmutatásait: „Ne igazodjatok e világhoz, hanem alakuljatok át elmétek megújulásával, hogy meg tudjátok ítélni, mi Isten akarata, mi a jó, mi kedves neki, és mi a tökéletes.” Ha egyszerűen követjük a felszínes gondolatainkat, érzelmeinket és vágyainkat, soha nem fogjuk igazán érzékelni Isten hangját, amely a szívünk mélyén szól hozzánk.
Ezért szükséges, hogy feltegyük magunknak a következő kérdéseket:
1. Ezek az érzések, gondolatok és vágyak Istentől származnak, vagy valaki mástól?
2. Segítenek ezek engem közelebb kerülni Istenhez, vagy távolabb visznek tőle?
Ha ezeket az alapokat lefektettétek, haladhattok tovább azzal, hogy megkülönböztessétek és keressétek Isten hangját, amely már jelen van a lelketekben.
Sajnos, gyakran sok időt és energiát fordítunk olyan érzések körüljárására, amelyek folyamatosan változnak, és a „sokféle vágyra”, amelyek akadályoznak bennünket abban, hogy meghozzuk azokat a döntéseket, amelyek mélyebb utakra vezetnének. Ez a folyamat egyszerűen állandó változékonyságot, türelmetlenséget és a folyamatos változás iránti vágyat eredményezi.
A „Beszélgetéseimben” emlékeztettem Szent Pál szavaira, miszerint mindannyian Isten templomai vagyunk (1Kor 3,16): ahogy a jeruzsálemi templomban, nekünk is szükségünk van arra, hogy végigmenjünk a szívünk különböző udvarain, hogy elérjük a legbensőbb és legmélyebb helyet, amit Szentek Szentjének neveznek.
Szeretnék használni egy ötletet a ti korszakotok találmányai közül: gondoljatok úgy erre az útra, mint egy liftre. Szálljatok be a liftbe gondolataitokkal, érzéseitekkel és vágyaitokkal; ha ezek inspirációvá válnak, akkor a lift levisz titeket egyre mélyebbre, egészen a Szentek Szentjéig. A lift addig visz egyre mélyebbre, amíg meg nem tanuljátok megérteni ezeknek az érzéseknek, gondolatoknak és vágyaknak az igazságát.
Végül elérkeztek a központba, habár én inkább a bibliai „szív” kifejezést használom. Ott már nincs szükség szavakra. A szívben ugyanis a Lélek elérheti mindegyikőtök lelkét, és Ő maga lehet a Mesteretek. Itt az elme csendet parancsol, nincs szükség többé érvelésre vagy szavakra, amelyek elvonnák a figyelmeteket. Itt megértjük, mi is a szellemek megkülönböztetése, mert Isten Lélek, és közvetlenül szól a lelketekhez, megvilágítva az utat, és mutatva a továbblépés irányát. Ha Lélekben éltek, akkor Lélek szerint is járjatok (Gal 5,25).
