Rendalapító

1815 Élete röviden

1824 A kilencéves kori álom

1841 A szalézi oratórium

1854 Szent életű fiatalok

1859 Szalézi Rend

1876 A Szalézi Család

1877 A Megelőző Módszer

1875 Missziós küldetés

Ki nekem Don Bosco?

Bosco Szent János

(1815 – 1888)

Bosco János 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban Torino közelében. Édesapját két éves korában elvesztette, így édesanyjának, Margitnak egyedül kell felnevelnie Antalt, Józsefet és a kis Jánost. Bosco Jancsi kilenc éves korában egy álmot látott, amely egész életét meghatározta: Jézus megmutatta neki, hogy a fiatalok nevelése lesz a küldetése. Gyermekkorától kezdve gyakran kötötte le társait bűvészmutatványokkal, amelyeket kemény gyakorlással sajátított el a munka és az imádkozás között.

Az idős Calosso atya indította el a papi tanulmányok útján, amelyekért nagy erőfeszítéseket tett. Végül el kellett hagynia a családi házat Antal testvérével való szembekerülése miatt, aki azt akarta, hogy János inkább a földeken dolgozzon. Később Chieriben, ahol szeminarista volt, létrehozta a „Vidámság Társaságát”, amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. 1841 júniusában pappá szentelték.

Lelkivezetője, Cafasso atya azt tanácsolta neki, hogy tökéletesítse tanulmányait az egyházi kollégiumban. Közben Don Bosco maga köré gyűjtötte az első gyermekeket, és megszervezte a vasárnapi oratóriumot, az első időkben mindig máshol, míg végül végleges helyre leltek Valdoccóban. Édesanyja elfogadta fia meghívását, hogy Torinoba menjen és segítsen a gyermekek körüli munkákban. Számukra ő lett „Margit mama”. Don Bosco oratóriuma egyre bővült: szállást adott az otthontalan árváknak, megtanította őket egy szakmára és arra, hogy szeressék az Urat. Együtt énekelt, játszott és imádkozott velük. Az első fiatalokból lesznek később az első munkatársai is. Híres nevelési módszerét „megelőző módszernek” hívjuk. Ennek a módszernek egyik különleges gyümölcse volt a fiatal Savio Szent Domonkos.

Idővel az első munkatársaival megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társaságot, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Don Bosco számtalan kegyelmet kapott a Gondviseléstől, és Szűz Mária, akit a Keresztények Segítségeként tisztelt, gyakran óvta meg különböző nehézségekben. Mazzarello Szent Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Társaságát. A jótevőkkel és laikus segítőkkel létrejött a Szalézi Munkatársak közössége.

Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31-én. Ma a Szalézi Család már az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscot halálának századik évfordulóján az ifjúsági „atyjának és tanítójának” nevezte.

Boldoggá avatta 1929. június 2-án XI. Piusz pápa

Szentté avatta 1934. április 1-jén XI. Piusz pápa

Az álom

Ez a te területed

A kilencéves kori álom

Egy nap, amikor még gyermek voltam, mély hatású álmot láttam. Egy nagy udvaron játszó gyerekek között voltam, akik vidámak voltak, de sokan csúnyán káromkodtak. Megpróbáltam erővel megfékezni őket, amikor megjelent egy fényesen öltözött, méltóságteljes férfi. Azt mondta, hogy nem erőszakkal, hanem szelídséggel és szeretettel kell megnyernem őket, és tanítsam meg nekik a bűn rútságát és az erény szépségét.

Zavartan kérdeztem, hogyan tehetném ezt, hiszen csak egy tudatlan gyerek vagyok. A férfi megígérte, hogy tanítónőt ad mellém, aki bölccsé tesz. Ezután megjelent egy szépséges Asszony, aki megmutatta, hogy a gyerekek vadállatokká változtak, majd kezes bárányokká. Azt mondta, ez lesz az én területem, itt kell dolgoznom alázattal és erővel.

Ébredésem után megosztottam álmomat családommal, akik különféle értelmezéseket adtak. Az álom mélyen megmaradt bennem, és évekkel később, amikor Rómában jártam, a pápa arra kért, hogy írjam le pontosan az álmot, bátorításul a Szalézi Társaság fiainak. Ez az álom alapozta meg küldetésemet, hogy szelídséggel és szeretettel neveljem a fiatalokat.

Az álom eredeti leírása

Ebben az időben volt egy álmom, amely egész életemre mélyen az emlékezetembe vésődött. Valahol a házunk közelében, egy nagy udvaron voltam, ahol egész csapat gyerek hancúrozott körülöttem. Nevetgéltek, játszottak, de sokan közülük csúnyán káromkodtak is. Amint meghallottam a csúnya beszédet, rögtön odaugrottam, fenyegetésekkel és ökölcsapásokkal akartam elhallgattatni őket. Abban a pillanatban megjelent egy méltóságteljes, fényesen öltözött férfi. Talpig fehérben volt, és az arca úgy ragyogott, hogy a szemem egészen belekáprázott. A nevemen szólított és rám parancsolt, hogy vegyem pártfogásomba ezeket a gyerekeket, mondván:

– Nem ütlegekkel, hanem szelídséggel és szeretettel kell őket megnyerned barátaidnak. Azonnal kezdj hozzá, tanítsd meg őket a bőn rútságára és az erény szépségére. 

Zavartan és félve mondtam, hogy én csak egy szegény, tudatlan gyerek vagyok, és nem tudok a vallásról beszélni ezeknek a kópéknak. Abban a pillanatban a gyerekek abbahagyták a veszekedést, kiabálást, káromkodást és a beszélő köré gyűltek.

Szinte azt se tudtam, mit beszélek, de azt kérdeztem:

– Ki maga, hogy olyasmit parancsol nekem, ami lehetetlen?

– Ha lehetetlennek érzed, tedd lehetségessé engedelmességgel és a tudás megszerzésével.

– Hol és hogyan tehetnék én szert efféle tudásra? – Én fogok neked tanítónőt adni, méghozzá azt adom melléd, akinek vezetése alatt igazi bölccsé válhatsz, és aki nélkül minden tudomány csak ostoba szófecsérlés.

 – De hát ki maga, hogy így tud beszélni?

– Annak a fia vagyok, akihez édesanyád tanítása szerint naponta háromszor imádkozol.

– Anyám azt mondta, hogy az engedélye nélkül ne álljak szóba idegenekkel; mondja hát meg a nevét!

– A nevemet kérdezd az Édesanyámtól.

Ebben a pillanatban egy szépséges Asszony jelent meg mellette, akinek köpenye úgy tündöklött, mintha csillagokkal szórták volna tele. Zavaromat észrevéve, odaintett magához. Szelíden megfogta a kezemet és így szólt:

– Nézd!

 Akkor vettem észre, hogy a gyereksereg eltűnt, helyettük kecskék, kutyák, macskák, medvék és egyéb állatok sokasága foglalta el a teret.

– Ez a te területed, itt kell dolgoznod. Légy alázatos, erős és tettre kész! Ami most szemed láttára történik ezekkel az állatokkal, azt kell majd tenned a fiaimmal.

Ismét körülnéztem, és íme, a vadállatok helyett csupa kezes báránykát láttam, amelyek bégetve ugrándoztak a férfi és az asszony körül, mintha csak ünnepelnék őket.

Ekkor, még mindig álmomban, sírva fakadtam és arra kértem a Hölgyet, hogy beszéljen érthetően, mert én nem tudom, mit akarnak jelenteni ezek a dolgok.

Akkor ő a fejemre tette a kezét és azt mondta:

– A maga idejében mindent meg fogsz érteni.

Abban a pillanatban valami zaj fölébresztett és minden eltőnt.

Egészen meg voltam döbbenve. Úgy éreztem, mintha a kezem sajogna, az arcom égne a kiosztott ökölcsapásoktól és a kapott pofonoktól. 

Ezen kívül a gondolataim egyre a férfi és az asszony körül, valamint az álmomban mondottakon és hallottakon jártak és nem is tudtam már újra elaludni. Reggl rögtön elmeséltem az álmomat először a testvéreimnek, akik egyszerűen kinevettek, majd anyámnak és nagyanyámnak is elmondtam. Mindenki más-más értelmet tulajdonított az elmondottaknak. József azt mondta:

– Kecske- vagy birkapásztor leszel, vagy egyéb jószágokat őrzöl majd.

Édesanyám:

– Ki tudja, talán pap leszel.

Antal csak dünnyögött:

– Az is lehet, hogy rablóvezér leszel.

Nagyanyám azonban, aki nem tudott se írni, se olvasni, és mit sem konyított a teológiához, kimondta a végszót:

– Az álmokkal nem kell foglalkozni.

Egy véleményen voltam nagyanyámmal, de mégsem tudtam elfelejteni ezt az álmot. A későbbi dolgok, amiket leírok, majd megadják az értelmét. Sosem beszéltem aztán ezekről a dolgokról és a rokonaim sem foglalkoztak vele többé. Amikor azonban 1858-ban Rómába mentem, hogy tanácskozzam a pápával a Szalézi Társaság ügyében, ő apróra elmondatott magának minden olyasmit, ami akár a legcsekélyebb mértékben is természetfelettinek tűnt. Ez volt az első alkalom, hogy mindent elmondtam az álmomról, amelyet kilenc[1]tíz éves koromban éltem át. A pápa úgy rendelkezett, hogy szóról-szóra, pontosan írjam le az álmomat bátorításul a Társaság fiainak, akik miatt akkor Rómában jártam.

A szalézi oratórium

A lelkek megmentése

Don Bosco oratóriuma

Don Bosco 1841-ben hozta létre az első oratóriumát Torinóban, Olaszországban. Az oratórium létrehozásának célja az volt, hogy segítsen a szegény, elhagyott és veszélyeztetett fiatalokon, akik az iparosodás következtében sokan a városokba költöztek munka reményében, de gyakran magukra maradtak és bűnözésbe keveredtek.

Don Bosco számos nehézséggel nézett szembe az oratórium létrehozásakor és működtetése során. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy megfelelő helyet találjon a fiatalok számára. Kezdetben gyakran költözniük kellett, mert a tulajdonosok nem szívesen látták a nagy létszámú fiatal csoportokat.

A valdoccoi oratórium jelentette a fordulópontot. 1846-ban Don Bosco egy kisháznál bérelt egy telket Valdoccóban, Torino egy külvárosi részén, és itt kezdte el felépíteni az oratóriumot, ahol nemcsak oktatást és lelki vezetést nyújtott a fiataloknak, hanem szállást és étkezést is biztosított számukra.

Don Bosco kitartása és elkötelezettsége eredményeképpen az oratóriumok száma gyorsan növekedett. A valdoccoi oratórium ma is működik, és a szalézi közösség egyik legfontosabb központja, amely hűen őrzi Don Bosco szellemiségét és továbbviszi munkáját a fiatalok érdekében.

Szent életű fiatalok

Az első gyümölcsök

Az oratórium fiai

Az oratóriumban eltöltött évek során Don Bosco sok fiatal életét látta megváltozni, és tanúja volt annak, hogyan törekedtek az életszentségre. Az oratórium szelleme, amely a szeretetre, hitre és közösségre épült, sokakat inspirált arra, hogy nemcsak a mindennapi életben, hanem a lelkükben is növekedjenek. Engedjék meg, hogy megemlítsen néhány fiatalt, akiknek az élete különösen példamutató volt.

Savio Szent Domonkos

Savio Szent Domonkos volt az egyik legkiemelkedőbb tanítványa, akinek életszentsége mindenkit inspirált. Már fiatal korában elkötelezte magát Isten szolgálatában, és törekedett arra, hogy minden cselekedetében Jézus példáját kövesse. Domonkos mélyen hitt abban, hogy „Inkább meghalok, mint hogy bűnt kövessek el.” Az ő lelki tisztasága, imádságos élete és áldozatkészsége példaértékű volt mindannyiuk számára.

Magone Mihály

Magone Mihály egyike volt azoknak a fiataloknak, akik nagy átalakuláson mentek keresztül az oratóriumban. Bár kezdetben problémás gyerek volt, hamarosan felismerte az életében rejlő lehetőségeket és elkezdett az életszentség útján járni. Mihály megtanult bízni Istenben, rendszeresen gyónt és áldozott, és igyekezett jó példát mutatni társainak. Az ő lelki fejlődése bizonyíték arra, hogy az oratórium képes megváltoztatni az emberek életét.

Besucco Ferenc

Besucco Ferenc, akit „a szentek szentje” néven emlegettek, egy csendes és alázatos fiú volt, aki mélyen elkötelezte magát az imádságnak és a lelki életnek. Ferenc rendkívül szorgalmas volt az iskolában és a szellemi gyakorlatokban egyaránt. Az ő életében megmutatkozott az életszentség iránti vágy, és példájával sokakat inspirált az oratóriumban.

Az oratórium célja mindig is az volt, hogy a fiatalokban felébressze az életszentség utáni vágyat, és segítse őket abban, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Minden fiatalnak megadták a lehetőséget, hogy megtalálja saját útját a hitben és a szeretetben. Az oratórium egy olyan hely volt, ahol mindenki megtapasztalhatta, hogy Isten szeretete határtalan és mindenki számára elérhető.

Az életszentség nem csupán a rendkívüli cselekedetekben nyilvánul meg, hanem a mindennapi élet apró dolgaiban is: a szív jóságában, az imádságban, a mások iránti szeretetben és az áldozatkészségben. Az oratórium fiataljai ezekben a dolgokban nőttek és fejlődtek, és az ő példájuk máig élő emlék Don Bosco számára.

A Megelőző Módszer

Lelkiség és pedagógia

A Megelőző Módszer

Értelem

Vallás

Szeretetteljesség

Don Bosco, Szűz Mária vezetésével, aki tanítómestere volt, az első oratórium ifjai között olyan lelki és nevelési tapasztalatra tett szert, amelyet „Megelőző Módszernek” nevezett. Önként adományozott szeretet volt ez részéről, amely Isten szeretetéből táplálkozik, aki gondviselésével elébe siet minden teremtményének, jelenlétével kíséri és élete odaajándékozásával üdvözíti őket.

Don Bosco ezt hagyta ránk öröségül, hogy így éljünk és dolgozzunk az evangélium hirdetésén, és megmentsük az ifjakat a saját közreműködésükkel. Ez a módszer átjárja az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatainkat, valamint közösségi életünket a szeretet olyan gyakorlásával, amely meg tudja magát kedveltetni. 

Alapszabályok 20.

A Szalézi Család

Nevelői és lelkiségi mozgalom

Don Bosco spirituális családja

Don Bosco, Szűz Mária vezetésével, aki tanítómestere volt, az első oratórium ifjai között olyan lelki és nevelési tapasztalatra tett szert, amelyet „Megelőző Módszernek” nevezett. Önként adományozott szeretet volt ez részéről, amely Isten szeretetéből táplálkozik, aki gondviselésével elébe siet minden teremtményének, jelenlétével kíséri és élete odaajándékozásával üdvözíti őket.

Don Bosco ezt hagyta ránk öröségül, hogy így éljünk és dolgozzunk az evangélium hirdetésén, és megmentsük az ifjakat a saját közreműködésükkel. Ez a módszer átjárja az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatainkat, valamint közösségi életünket a szeretet olyan gyakorlásával, amely meg tudja magát kedveltetni.