Első jel
Erdélyben, székely kisebbségben egy munkás család harmadik gyermekeként kaptam meg az élet hivatását 1992. június 30-án. Két hónappal később, augusztus 19-én édesanyám sürgős keresztelőt szervezett korházba vitelem előtt, tekintettel arra, hogy napok óta szüntelenül sírtam ismeretlen okból kifolyólag. Egy esti órában, miután összehívta a keresztszülőket és a papot, a karjában bömbölve beléptünk a Szent Miklós-templomba Székelyudvarhelyen, és egyszerre csak abbahagytam a sírást. Az utána tapasztalt nyugalom babanyelven kifejezte, hogy Isten jelenléte az, ami igazán gyógyít.
Az Anyaszentegyház befogadó ölelésében és a tisztulás útján
Általános iskola óta jártam hittanórákra, ezt Magyarországra költözésünk után is folytattam, bár kissé szégyenkezve a dominánsabb osztálytársaim előtt. Hittantanárom meghívott a Váci Egyházmegye Tápió-menti ifjúsági találkozójára, ahol elfogadtak, megbecsültek és én is gazdagíthattam is őket. Ez volt az első nagyon kellemes benyomásom egy ifjúsági egyházi közösségről, és egy vonzó egyéniségű atyáról – ő Farkas László -, aki focizott és lenyűgözően magyarázott erkölcsről, szexualitásról, dogmákról és izgalmas aktuális kérdésekről.
Ez a légkör, a szentségek, az imádság együtt támogatták személyes erőfeszítéseimet és jó elhatározásaimat a boldogságkeresésben, amit azért a digitális világ és a még rendezetlen szenvedélyek be-bemocskoltak. Akkor még botrányosan érintett Szent Pál meghívása az Isten iránti szüzességre (1Kor 7,25). Mindazonáltal az Úr ajándéka, hogy tapasztalatból felfedezhettem, hogy a párkapcsolatban csupán a kellemes részek vállalása erkölcsileg rendetlen, méltatlan és sértő az emberi személyre nézve.
Pásztorkodás az egyetemi évek alatt
2013 és 2016 között a gödöllői Szent István Egyetemen mezőgazdaságot hallgatva már az első hónapokban rábukkantam egy keresztény ifjúsági csoportra, akikkel erős családi szellemet tapasztaltam és akiket korán rám bíztak, hogy megtapasztalhassam a pásztorkodás alapjait. Lehetőséget kaptunk együtt élni egy premontrei épületben, ahol először ért egy erős vágyakozás: „ Mennyire szeretnék fiatalokkal élni, nagy családban étkezni, együtt imádkozni, megosztani a mindennapi pillanatokat, akár a házasságról is lemondva!” Az egyetem alatt juhtenyésztés témakörre szakosodtam, szerettem a pásztoréletet, mezőgazdasági értelemben is.
Don Bosco nyomában, aki lelkeket ment
Tanulmányaim felénél „véletlenül” újra találkoztam Farkas Laci atyával, aki meghívott egy ifjúsági plébániai munkatárs képzésre, a Kovászolóra Vácon, ahol minden hónapban egy teljes hétvégért töltöttünk együtt 60-70 másik fiatallal, miközben bibliai alapokkal, a Szent Egyház tanításának elemeivel, a játékelmélettel és gyakorlattal, lelki élményekkel gazdagodtunk.
Egy este, második képzési évem és egyetemi tanulmányaim vége felé, levetítették a Don Bosco – A szeretet küldetése c. filmet. Egy izgalmas jelenet során a szent belépet egy cellába egy gyilkosság vádjával bebörtönzött fiatalemberhez, együttérzéssel feloldozta bűnei alól, és így mentette meg lelkét a halálbüntetés „torkában”. A jelenet alatt egy csodálatos, intenzív élményben volt részem, egy heves gondolat és érzés hívott, hogy elhagyjam az összes többi álmomat, és kizárólag azt a bizonyos Don Boscót keressem és utánozzam a lelkek megmentésében, továbbá éreztem, hogy az Úr az életemet kérve cserébe teljességet ígér.
Hazatérve a családi házunkba el kezdtem keresni az interneten a magyarországi szaléziakat, és elhatároztam, hogy az egyetemi tanulmányaim záróvizsgája után rögtön megkülönböztetés céljából csendes lelkigyakorlatot végzek. Rábukkantam 2016 decemberében egy adventi lelkigyakorlatra, melyet az akkori szalézi tartományfőnök atya, Ábrahám Béla SDB
vezetett. Miután az első napokban előadtam neki a kívánságomat, felajánlotta, hogy beköltözhetek az óbudai Gonzaga Szent Alajos Szalézi Rendházba, ami számomra a Jézushoz vezető meghívást jelentette: »Gyere és lásd!« (Jn 1,46).
A 2017. január 6-i beköltözésem is egy intenzív érlelődés első lépése volt – a családomnak is- , amihez a továbbiakban nagy türelem, alázat, fokozatosság kellett, hisz az imádság, a testvéri élet verbális és nonverbális visszajelzései tükörként jelezték, hogy az elképzeléseim és a személyiségem érésének idői nagyon eltérő sebességűek. Isten kegyelméből és a szalézi közösség teljes támogatásával 2019. szeptember 8-án Genzano di Romában tettem le első szerzetesi fogadalmamat rendtársaim jelenlétében, mint szalézi testvér.